12. fejezet

Sziasztok!
Mit szólnátok egy új részhez? :)
Már vagy 2-3 hete nem volt!
Sajnálom, de sok dolgom akadt :(

- Köszöntelek titeket az edzésen. 4 kötelező feladat van, amit majd elmondunk. Szerintem ne csak a fegyverekkel gyakoroljatok. A természet is gyilkos. Tudom, vannak akik arra vágynak, hogy odamenjenek és lemészárolhassanak mindenkit. De 40% kiválasztottat megfagyás, szomjan és éhen halás és esetleges dolgok ölnek meg. Sajátítsátok el a túlélés alapjait. Rendben?
A merészebbek bólintottak, de a többség csak állt és várta a szabad engedélyt. Köztük én is. Az edzőnk kleór bőrös, de nem annyira mint a 11. körzetben élő emberek. Sötét haja erős lófarokba volt fogva. A ruhája ugyanilyen volt, csak nem a körzet jele volt rajta, hanem Panem logója csak.
 Az engedély megadásával rögtön körülnéztem. Jobbra egy magas lelátón ültek a Viadal átkozói, a játékmesterek. Hatalmas svédasztal és számomra hívogató bőr fotelek. A feladatok szétszórtan voltak elhelyezve egymástól.
 Először a késekhez sétáltam. Bizonytalanul, de erősen megmarkoltam az egyiket, és a bábura dobtam. A közepébe! A mellettem álló fiú elismerően nézett, de Ő is megpróbálta. 3 ember volt annál az állomásnál, de nem ment olyan jól senkinek. Jó, mondjuk nekem, mert ezt még párszor eljátszottam, de aztán elegem is volt.
 A nyilaknál ugyanez volt a helyzet, csak nem volt közönségem, és nem voltam olyan pontos.
 A tűzrakó állomást látogattam meg harmadjára. Összetákoltam egy kis farakást és elkezdtem dörzsölni egy ágat, egy másikkal.
 - Erősebben kell - segít ki az edző, aki épp ott áll.
 - Köszönöm. - motyogom. És tényleg, így sikerült.
 - Rendben, és most az első kötelező feladat! - kiált fel rikácsoló hangjával az edző.
 Sorba rendezett minket a mászófal előtt, és már mehetett is az első.
 Egy lány, vörös haja loknikba lógott, és ezt még szeplői szebbé tették, mászott először. Felkapaszkodott az első fokra és mászott. Sajnos a 7. - nél leesett, de durván. A játékmesterek között nagy nevetés tört ki, gúnyos. Nem érdekel kik, ezt nem érdemli meg a lány. Szúrós pillantásokat küldtem felék, de nem vették észre, inkább a svédasztalt kutatták.
 Mikor én következtem minden erőmmel felkapaszkodtam. Első, és második, és harmadik...
 Még egy kicsit, már csak 7 kell!
 Negyedik, és ötödik, és hatodik, és hetedik...
 Már csak 3!
 Nyolcadik, kilencedik... És tizedik!
 Sajgó karral ugrottam le. Az izmaim fájtak a kezemen, nem is kicsit.
 Megvártunk mindenkit és fel is engedtek minket ebédelni.
 - Jól van! Most húzás fel ebédelni, majd vissza, és később megmehetünk késeket dobálni, amit ismét csak nézni fognak a játékmesterek! - szólt szúrós hanggal az edző, mert nem volt megelégedve velünk.
  Megvártam Adley és sétáltunk is a lifthez.
 - Jól dobálsz késeket. - dicsért.
 - Köszi. Láttad? Te amúgy miben vagy jó?
 - Értek a csapdákhoz.
 - Figyelj... Az 1. körzet kiválasztottjai... Khm, izé, megkértek, hogy, legyek velük szövetségek, és izé... Akarsz te is velünk lenni? Többen jobb! - ajánlgattam fel, de fogalmam sincs jó ötlet e.
 - Igen! De, nekik jó?
 - Persze! - vágtam rá, miközben megfogalmazódott a fejemben mit fogok nekik mondani.
 - Rendben akkor - vettünk el tált és vártuk az ebédet.
 Csirke, salátával és íncsiklandó öntettel.
 Én amilyen gyorsan csak tudtam befaltam, és ittam hozzá egy pohár vizet.
 Meg nem várva Adleyt mentem le a liften.
 Maggie és William már ott voltak a tűzrakásnál.
 - Izé, Maggie, lehet még egy társunk? Nem zavarna? - tettem fel a megváltó kérdést.
 - Kiről van szó? - ráncolta a szemöldökét.
 - Hát, Adley. - William és Maggie is megkönnyebbülten sóhajtott.
 - Hát, oké. De biztos?
 - Igen? Akkor nem zavar?
 - Nem.
 - Köszi! - mondtam, de már szaladtam is az álcázó cucchoz. Nem tudom minek hívni.
 Meglepetésemre Adleyt találtam ott. Mit sem törődve vele elvettem a barna árnyalatokat és elkezdtem a kezemen gyakorolni a fa törzsét. Szerintem egész jól sikerült, de nem a legjobban.
 Lemostam a festéket a karomról és átsétáltam a csapdákhoz.
 William is ott tanyázott, így inkább együtt dolgoztunk.
 - Ezt ide - kötött meg egy kötelet. Én elhelyeztem pár botot és kész is volt a "csapdánk".
 Derékra tett kézzel, elégedetten bólogattam.
 - És most próbáljuk ki. - sétált oda William.
 A kötél elkapta a lábát és felemelte. A fiú ott lógott fejjel lefele.
 Nem bírtam, elröhögtem magam, majd segítettem neki lejönni.
- Késekhez, most! - parancsolt oda minket a lány.
 Itt diadalosodtam, mert jól célzok. Az edző elismerően bólintott. Még a játékmesterek is mosolyogtak. 
 Miután mindenki megvolt, elmehettünk.
 Nem voltam éhes, így bezárkóztam a szobámba.
 Bevetettem magam a langyos vízbe, és megfürödtem. A hajam megszárítottam és mentem is aludni.
 Szó, mint szó, bedőltem az ágyba, mint egy halott és el is aludtam, olyan mélyen, mint egy halott.
 Halott vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése