Sziasztok!
Mit szólnátok egy új részhez? :)
Már vagy 2-3 hete nem volt!
Sajnálom, de sok dolgom akadt :(
- Köszöntelek titeket az edzésen. 4 kötelező feladat van, amit majd elmondunk. Szerintem ne csak a fegyverekkel gyakoroljatok. A természet is gyilkos. Tudom, vannak akik arra vágynak, hogy odamenjenek és lemészárolhassanak mindenkit. De 40% kiválasztottat megfagyás, szomjan és éhen halás és esetleges dolgok ölnek meg. Sajátítsátok el a túlélés alapjait. Rendben?
A merészebbek bólintottak, de a többség csak állt és várta a szabad engedélyt. Köztük én is. Az edzőnk kleór bőrös, de nem annyira mint a 11. körzetben élő emberek. Sötét haja erős lófarokba volt fogva. A ruhája ugyanilyen volt, csak nem a körzet jele volt rajta, hanem Panem logója csak.
Az engedély megadásával rögtön körülnéztem. Jobbra egy magas lelátón ültek a Viadal átkozói, a játékmesterek. Hatalmas svédasztal és számomra hívogató bőr fotelek. A feladatok szétszórtan voltak elhelyezve egymástól.
Először a késekhez sétáltam. Bizonytalanul, de erősen megmarkoltam az egyiket, és a bábura dobtam. A közepébe! A mellettem álló fiú elismerően nézett, de Ő is megpróbálta. 3 ember volt annál az állomásnál, de nem ment olyan jól senkinek. Jó, mondjuk nekem, mert ezt még párszor eljátszottam, de aztán elegem is volt.
A nyilaknál ugyanez volt a helyzet, csak nem volt közönségem, és nem voltam olyan pontos.
A tűzrakó állomást látogattam meg harmadjára. Összetákoltam egy kis farakást és elkezdtem dörzsölni egy ágat, egy másikkal.
- Erősebben kell - segít ki az edző, aki épp ott áll.
- Köszönöm. - motyogom. És tényleg, így sikerült.
- Rendben, és most az első kötelező feladat! - kiált fel rikácsoló hangjával az edző.
Sorba rendezett minket a mászófal előtt, és már mehetett is az első.
Egy lány, vörös haja loknikba lógott, és ezt még szeplői szebbé tették, mászott először. Felkapaszkodott az első fokra és mászott. Sajnos a 7. - nél leesett, de durván. A játékmesterek között nagy nevetés tört ki, gúnyos. Nem érdekel kik, ezt nem érdemli meg a lány. Szúrós pillantásokat küldtem felék, de nem vették észre, inkább a svédasztalt kutatták.
Mikor én következtem minden erőmmel felkapaszkodtam. Első, és második, és harmadik...
Még egy kicsit, már csak 7 kell!
Negyedik, és ötödik, és hatodik, és hetedik...
Már csak 3!
Nyolcadik, kilencedik... És tizedik!
Sajgó karral ugrottam le. Az izmaim fájtak a kezemen, nem is kicsit.
Megvártunk mindenkit és fel is engedtek minket ebédelni.
- Jól van! Most húzás fel ebédelni, majd vissza, és később megmehetünk késeket dobálni, amit ismét csak nézni fognak a játékmesterek! - szólt szúrós hanggal az edző, mert nem volt megelégedve velünk.
Megvártam Adley és sétáltunk is a lifthez.
- Jól dobálsz késeket. - dicsért.
- Köszi. Láttad? Te amúgy miben vagy jó?
- Értek a csapdákhoz.
- Figyelj... Az 1. körzet kiválasztottjai... Khm, izé, megkértek, hogy, legyek velük szövetségek, és izé... Akarsz te is velünk lenni? Többen jobb! - ajánlgattam fel, de fogalmam sincs jó ötlet e.
- Igen! De, nekik jó?
- Persze! - vágtam rá, miközben megfogalmazódott a fejemben mit fogok nekik mondani.
- Rendben akkor - vettünk el tált és vártuk az ebédet.
Csirke, salátával és íncsiklandó öntettel.
Én amilyen gyorsan csak tudtam befaltam, és ittam hozzá egy pohár vizet.
Meg nem várva Adleyt mentem le a liften.
Maggie és William már ott voltak a tűzrakásnál.
- Izé, Maggie, lehet még egy társunk? Nem zavarna? - tettem fel a megváltó kérdést.
- Kiről van szó? - ráncolta a szemöldökét.
- Hát, Adley. - William és Maggie is megkönnyebbülten sóhajtott.
- Hát, oké. De biztos?
- Igen? Akkor nem zavar?
- Nem.
- Köszi! - mondtam, de már szaladtam is az álcázó cucchoz. Nem tudom minek hívni.
Meglepetésemre Adleyt találtam ott. Mit sem törődve vele elvettem a barna árnyalatokat és elkezdtem a kezemen gyakorolni a fa törzsét. Szerintem egész jól sikerült, de nem a legjobban.
Lemostam a festéket a karomról és átsétáltam a csapdákhoz.
William is ott tanyázott, így inkább együtt dolgoztunk.
- Ezt ide - kötött meg egy kötelet. Én elhelyeztem pár botot és kész is volt a "csapdánk".
Derékra tett kézzel, elégedetten bólogattam.
- És most próbáljuk ki. - sétált oda William.
A kötél elkapta a lábát és felemelte. A fiú ott lógott fejjel lefele.
Nem bírtam, elröhögtem magam, majd segítettem neki lejönni.
- Késekhez, most! - parancsolt oda minket a lány.
Itt diadalosodtam, mert jól célzok. Az edző elismerően bólintott. Még a játékmesterek is mosolyogtak.
Miután mindenki megvolt, elmehettünk.
Nem voltam éhes, így bezárkóztam a szobámba.
Bevetettem magam a langyos vízbe, és megfürödtem. A hajam megszárítottam és mentem is aludni.
Szó, mint szó, bedőltem az ágyba, mint egy halott és el is aludtam, olyan mélyen, mint egy halott.
Halott vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése