13. fejezet

Üdvözlégyetek! :D
               
Máris itt az új rész!
VISZONT!
Átugranám a 2. napot,
így már
AZ ARÉNÁBA VANNAK!!!
Okés.
/South Park/

 A második edzés napon szinte semmi nem volt. A kötelezőt megcsináltuk, és gyakoroltam, az, amit eddig is. Na meg persze, a fájdalmas búcsúról se felejtkezzünk meg.
 De most viszont annál inkább nagyobb a para. Kettő békeőr leültet a székbe a légpárnáson.
 - Add a kezed. Nyomkövető. - mondta és belém szúrt egy tűt. Hazudnék, ha azt mondanám nem fájt.
 10 perc utazás után az ablakok elsötétültek, gondolom az aréna közelébe vagyunk. A koleszterinszintem az egekbe szökött és a verejték is megtámadt. Maggie és William felénk biccent egyet.
 Még 5 perc és átkísértek egy szobába. 
 Egy asztal volt ott, mögötte egy kabát tartóval, ahol az én melegítőm lógott. Jobbra egy üveg kupola, oda kell belépnem, ha szólnak.
 Adam lépett be, a stylistom. 
 - Jól vagy? - nézett rám. Már remegtem a félelemtől, ez elmondott neki mindent.
 A fiatal férfi rám adta a kabátot, ami ott lógott.
 - 30 másodperc a Viadal kezdetéig - hallottuk egy gépies hangon.
 Adam megsimította a szorosan összefogott hajam. A szemeimből ritkánként potyogtak a könnyek, de csak kicsit.
 - Kényelmes a ruha? - nézett rám. Bólintottam. Az öltözetem egy egyszerű, kényelmes, rám simuló nadrágból, egy fekete rövid ujjú pólóból, és egy csizmából állt, ami biztosan tartja a lábam, és nehéz kikötni, tehát attól sem kell félnem, hogy leesik a lábamról.
 - Ne lépj le, még meg nem szólal a kürt! - mondja, tanácsként.
 - 10 másodperc a Viadal kezdetéig - ismétli a hang.
 Adam beállít a kupolába és elzár tőle egy üvegajtó. Sikítok és kalapálom, hátha kitörik. De hiába, elkezdek leereszkedni.
 Egy mezőn álltam. Körülöttünk erdő, és tovább nem tudom mi. Közöttünk egy tákolmány, vagy mi, amibe kések, íj, fegyverek, élelmiszer és táskák voltak köré meg mellé dugva.
 A tekintetemmel a szövetségeseim kerestem.
 William nekünk (Adley, Maggie és én) intett, hogy középre a cuccokhoz harcoljunk, aztán mögé, ahol találkozunk.
 És megszólalt a kürt.
Mindenki eszeveszett tempóval rohan valamerre. Mellettem egy 12 éves srác fut, akit... leránt egy fiú, és a fejébe döfi a kést.
 Elkezdek köhögni, mindjárt rókázok, de nem állok meg.
 Útközben felrántok, nem egy, hanem KETTŐ táskát is, majd rohanok a kések felé.Épp hajolok le egyért, amikor felettem egy dárda repül el. Célba vettek.
 Felkapok egy csomó minikést egy tornazsákba tuszkolva és rohanok Maggiékhez. Már csak Williamra várunk, közben itt Adley megvédett minket egy támadó fiútól, de nem öltem meg, mert elmenekült.
 William rohan felénk és ordibálja, hogy kezdjünk el futni arra. 
 Elsőkén térek észhez és rohanok. Nem érdekel, hogy az ágak véresre karcolják az arcom, csak futok, azt remélve, nem követnek.
 20 perc futás után mindenki megáll. Lihegve nézünk körül. Fák, fák és fák. Alattunk levéltenger, az őszi leesett levelekből, amit tuti nem igazi.
 - Mink van? - ül le Maggie társa egy nagyobb kőre.
Köré gyűlünk, és megnézzük mit sikerült elhozni.
 William felmutat egy íjat, amit át ad magginek, majd egy táskát amibe van kötél, kettő, egy takaró, egy üres palack, és gyufa, meg kötszer.
 Másodiknak Adley emel fel 2 nagy kést, inkább kardot, vagy mit, egy dárdát, és egy zacskó szárított húst, meg pár almát.
 Maggie 1 táskát hozott csak, amibe még 1 takaró van, egy szint úgy üres palack és kötél. Élelmiszerből alma, és hús volt benne neki is.
 Én büszkélkedhetek a legtöbb zsákmánnyal.  Mindkét táskába üres palack, gyufa, kötél és takaró. Plusz sikerült bele szereznem húst és alma. A szokásos. A tornazsákba vagy 20 kés van, ami jó, mert tudok dobálózni, plusz egy, két, há, négy, öt dobócsillag.
 - Úgy látszik nem lesz hiányunk semmiből. - mondja Maggie. Hát, igaza van. Mindenkinek jut egy, egy palack, takaró és kötél. És a kajából sincs hiányunk. Legalábbis még nincs.
 - Keressünk patakot - állt fel Adley.
 - Megsülök - vettem le a kabátom. Ugyanígy tettek a többiek is.
 1, 2 óra sétálás után latyakos lesz alattunk a föld, így már tudom, nincs messze a víz. És sejtésem beigazolódott, még 20 perc séta után ott volt egy finom vizű patak.
 Mindenki feltöltötte a palackját, amit szétosztottunk, majd megtisztítottuk.
 Az nap már alacsonyan járt, így Maggie jobbnak tartotta menedéket keresni.
 Találtunk egy hatalmas áfonyabokrot, abba bemásztunk.
 Ágak karcolgatták a testem részeit. William kicsit kilógott, de eltakartuk pár levéllel, ággal. Meg áfonyával.
 Téptem egy darabot, és jó ízűen elmajszoltam. Ittunk egy kicsit, és bekaptunk pár szárított marhahúst.
 Letakartuk a földet kabátjainkkal, de csak a felső testünket védte meg a kosztól. A takarót magunkra tettük és el is aludtunk.
 - Várjatok - álltam elő az ötlettel - Nem kéne egy Őr? Vagy mi. Ha éjszaka jön valaki, ébresszen fel minket, és vigyázzon a zsákmányra? - a többieknek tetszett az ötlet, és megbeszéltük először Adley marad fent, majd felkelti Maggiet, Ő engem, Én pedig a társát.


 - Lauren, Lauren! Kelj fel! Te jössz! - ébresztgetett Maggie.
 Megtöröltem a csipás szemeim és szó nélkül felkeltem. A lány pár perc alatt vissza is aludt én meg ott maradtam.
 Egy csomó  gondolat cikázott bennem. Például lehet most anya meg a húgom sír miattam. Aztán észre vettem, hogy rém hideg van. Felkaptam a földről a kabátom és ültem ott.
 Léptek. Tipp, topp.
 Csak képzelődök.
 Tipp - topp, tipp - topp.
 BASSZUS! Van itt valaki!
 Kinyomtam a fejem. Egy árnyalakot látok. Sötét. Aszt hiszem lány.
 Tipp - topp.
 Előhúzok egy kést, és felébresztem a többieket. Kikászálódok onnan, és vállig kidugtuk a fejünk.
 Ez nagyon rosszul tettük, ugyanis a következő pillanatban azon kapom magam, hogy sírok, egy kés van a vállamba fordítva, egy ütést és egy dörrenést.
 Semmit nem hallok. Nagyon fáj. Maggie rángat és ordibál, Adley pedig tovább döfködi a lányt, hiába halott.
 William lelocsol egy kis vízzel és észhez térek.
 - Lana, Lana! Jól vagy!? - aggodalmaskodik Maggie.
 - Asszem, de nagyon fáj, kapok oda.
 William kihúzza, és azt is leöblíti egy kis vízzel, majd a kést berakja a többi közé.
 Adley egy csomó növényt nyom a sebemhez, gyógynövényeket. Egy idő után ereszt a nyomáson, és még egy kis időbe telik míg elveszi. A sebem már nem csak vörös, hanem zöld színben is pompázik a növények miatt. Maggie gézzel betekeri, majd William le is vállt, mondva, pihenjek.


 Reggel egy fa törzsébe ébredek. Kinyitom a csipás szemeim, megtörlöm. William csapdát állít kicsit messzebb, de még látom. Maggie áfonyákat tépked a bokorról és egy kis levélből készített tálkába nyomja őket. Adley meg eszik egy almát.
 - Ma egy fán fogunk aludni. - mondja
 - Rendben - válaszolom. Ez meglepje őket, most vették észre, hogy ébren vagyok.
 - Tessék - nyom a kezembe a lány egy kis halat, áfonyával. 
 - Halásztál?
 - Igen, egy kicsit. És igyál még - adja ide a palackom.
 - Majd újra kell tölteni.
 - Igen, újra is van töltve. Mikor halásztam, megtöltöttem. És tisztítottam. 
 - Szuper - gondolom, ha ilyen társaságba vagyok, amíg meg nem halunk könnyű dolgunk lesz.
 Egy puffanást hallok. Egy ejtőernyős csomag!
 - Nézzétek! - kiáltok fel, kicsit hangosan.
 - Oké, csöndesebben - sétál oda Maggie a csomaghoz.
 - Laurenre kenjétek fel. Add át Maggienek, hogy anyukája köszöni a gondoskodást. A. - olvassa fel a lány.
 Meghatódik, gondolom anyukám köszönete miatt. Megköszöni, hogy segít nekem.
 Egy lila kenőcs van benne, amit fel is kentek a vállamra. Sokkal jobb volt, nem is fájt annyira.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése