17. fejezet - Utolsó rész

*Halihó! :)
Mint láthatjátok, ez az utolsó rész :( Készültem nektek egy búcsú beszéddel ;)
Hát, a blog, a történet, és ti is egy designel vészeltétek át a Viadalt. :)
Ezt ismét csak megköszönöm Leona Z. P.-nek! Nélküle még most is a legrosszabb stílussal olvasnátok. Kaptam biztató szavakat is chatben Nikitől, és azt még egyszer köszönöm. Ezt is még egyszer. :) És a rendszeres követőmnek is köszönetet mondok. Tudom, nem a legsikeresebb blog, nem a legsikeresebb történet, nem a legjobb író, de köszönöm annak a végig követett. Nem tudom, ti tudjátok e, de ez nagyon jó érzés egy írónak, ha támogatják:) Olvassátok hát el, hogyan nyert a 6. körzet a Viadalon! :)

 A Kapitólium iránt érzett gyűlöletem egész idő alatt emésztett. (Rém)álmaimban a rossz pillanatokhoz Maggie halála is társult. Látom, ahogy a vér körülötte úszkál, úgy, mint az Ő élettelen teste.
 A sírás minden napi már, kikészültem. Nem akarom folytatni. Tönkre tesznek, szétcseszik az életem. És ha nyerek - ami nem valószínű - az életem színtelen, kopár lesz. Egyedül Holly, Nick és anya tudja kiszínezni, az életemet, ami úgy tűnik egy színező, mert a Kapitólium összefirkálta.
 A mai nap már napsütéssel, melegen telt, semmi nem történt. Tegnap 1 embert öltek meg, a 8. lányt. Rajtuk kívül 4 ember maradt életben.
 A fán ülve a fejemet Adleynek döntöttem, és falatoztam a frissen szedett bogyókat.
 - Figyelem, figyelem! - hallunk egy égből jövő hangot - A kedves - nagyon kedves - versenyzőket Lakomára invitálom! Hogy mi az a lakoma? Holnap hajnalba, mindenki jöjjön a bőségszaruhoz, ott ki lesznek téve táskák, a körzetek számaival, és benne lesz a neki legfontosabb dolog, ami kell! Egy körzetnek, egy táskája van! Boldog további Viadalt! - fejezi be.
 - Lakoma? - teszem fel a legérdektelenebb kérdést.
 - Az. - hosszú csend után, a fejemben okozott káosz miatt, vagy ki tudja, de döntést hozok.
 - Menjünk.
 - Mi? Megőrültél? Ki fognak nyírni!
 Fejem elemelem vállától, hogy szemébe tudjak nézni - Nem érdekel Adley, nem érdekel! Ha meghalok, csak jobb lesz! Vége lesz! Vége lesz a szenvedésnek, a kínoknak amit itt át kell élnem! És ha nem, akkor is gazdagodunk.
 - Lauren, te nem vagy normális. Rendben. - mondja, majd leugrik a fáról.
 - Megyek vadászni, vigyázz a cuccokra!
 - Oké.
 Behunyom a szemem, már majdnem elalszok, mikor ágtörést, és lépéseket hallok. Aztán gyors lihegést, hangosat. Megjelenek alattam egy menekülő fiú, utána egy másik, aki üldözi. Dárdát tart a kezében, és egy nagy kést. Eldobja az utóbbit, és a fiú holtan a földre rogy.
 DURR.
 5.
 Odasétál az üldöző, majd beteg mosollyal az arcán, kiveszi a halott fiúból a kést. Dárdájára támaszkodva körülnéz, és... Megpillant engem. Fut felém, majd felugrik a fára. Megragadom, a legnagyobb kést, és a dobócsillagom, majd mikor felér ugrok le. A fiú nem foglalkozik az ott tornyosuló üres, vagy teli táskákkal, utánam vetődik. Rosszul érkezik, így bokája, feltételezem, kibicsaklik, de fájó lábbal is fut, vagy biceg utánam. Lélekszakadva rohanok, majd megfordulok.
 Nem futhatok örökké.
 A dobócsillagot eldobom, de csak a kezét sebesíti meg, amiben a kést fogja. Bár nem öltem meg, megsebesítettem. Lihegve kihúzza sebéből az éles tárgyat, majd felém hajítja. Lebukok, hogy csak a fejemet védjem, és a dobócsillag elsuhan fölöttem. Éles káromkodás hagyja el a fiú száját. Eldobom a kést, majd rögtön felkapom a másik fegyverem. De azt már nem kellet volna, ugyanis a kés szíven szúrta a támadóm.
 DURR.
 Gyilkos vagyok.
 Fejéből ömlik a vér, és a földön még erősen markolja dárdáját. Lihegve felállok, kihúzom a kést, és szaladok vissza.
 Adley még nincs ott, de két perc múlva riadtan lohol felém.
 - Dhörrenth, ésh, fhéltemh, the volthál - lihegett, majd gyorsuló lélegzete normális ütemet vett fel. - Megijedtem - sóhajtott. Felkapaszkodott a fára, és nyers nyúlhúst tartott elém.
 Elvettem a felét, és jó ízűen falatoztam.
 Nyami! Az íze olyan elfogadható volt, de a sok vér után jól esett leülni, és a barátommal falatozni húst.


 Adley keltett, majd csipás szemeimet kinyitva, szöget ütött a fejembe. Lakoma!
 Megtöröltem szememet, majd rekedt torkomat leöblítettem, és befaltam a bogyók negyedét.
 Késsel, táskákkal elindulva, halkan osonva értünk el egy elfogatható bokorba.
 Az asztalon 4 táska volt. 3, 6, 7, 11. Mi ketten vagyunk, miénk a 6-os.
 A bőségszaru mögül kirontott egy lány, és felkapta a 11-es táskát.
 Rossz ötlet volt.
 Egy kés fúródott a fejébe.
 DURR! 4.
 A gyilkosa nevetve felvette táskáját, majd a sajátját is felkapva - 3 - rohant el.
 Rosszul vagyok, mindjárt vége!
 Ő vele viszont kézzel végeztek. Egy erős termetű fiú rávetette magát, és torkát szorítva véget vetett az életének.
 DURR. 3.
 Könny szökött a szemembe. Öröm, bánat, riadtság, meglepettség keveréke volt.
 Mi, és Ő. Mi, és Ő maradt.
 Adley megszorította a kezem, majd együtt hallgattuk a körbe, körbe sétáló tompa hangokat.
 - Na mi van 6-osok?! Nem mertek előjönni? - tárta szét a kezét, majd az ég felé kiabált. Szőke koszos, kócos, rövid haja, volt azért olyan hosszú, hogy a kék szempárjába hulljon. Átizzadt fekete pólót viselt, gatyája meg még koszosabb volt. Izmos kezével egy nagy tőrt és dárdát markolt.
 - Én ki megyek - suttogta Adley nekem.
 - Ne!
 - Ki megyek. Betűzzem le? K-I M-E-G-Y-E-K! - mondta, mér továbbra is halkan.
 A bokorból kirontott, és próbálta leszúrni, a háttal álló fiút. Az ellenfele megfordult és kivédte az ütést.
 Kiszaladtam én is, de kár volt még, mert egy vágást ejtett a karomnál.
 Könnyek gyűltek a szemebe a fájdalomtól. A fiú megragadt nyakamnál fogva, és fojtogatni kezdett. Kezemmel eddig védekezni próbáltam, de jobbnak láttam támadni. Oldalba ütöttm, jó erősen, a fiút, majd sípcsonton rúgtam. Odakapott, és felordított. Adley rám figyelt eközben, majd egy mosolyt is elejtett felém. Ezt a fiú kihasználta majd ellökte a társam. Ráugrott, én eközben őt rángattam. Majd DURR! Adley kiejtette kezébből a fegyvert és élettelenül  feküdt már. A néha, néhai könnyekből zokogás lett, de szembe kellett nézni magammal. Kikaptam a halott társam kezéből a tőrt, majd hirtelen felindulásból üvöltve támadtam le Adley gyilkosát. Rúgott, szúrt, ütött, de nem érdekelt. A fájdalom helyett kifejezhetetlen düht érzetem. A földre rántott fiú, és ismét fojtogatni kezdett.
 Hányáshoz hasonlító hangokat adtam ki. Kezemet már alig tudtam mozgatni, de minden erőmet összeszedve előtapogattam az elejtett tőröm, majd hátulról leszúrtam a fiút. Halottan gurult le rólam, majd köhögtem, és levegőért kapkodtam. Sírtam, kettő dolog miatt is. Öröm, és bánat. Hogy Adley meghalt, és semmit sem tudtam mondani előtte. Bűntudatomon talán enyhít az, hogy megöltem gyilkosát. És végtelenül örültem, hogy vége. Azt nem tudom, hogy, hogy fogom elfelejteni az itt átélt szörnyűségeket, sőt, biztosan nem tudom majd elfelejteni, de vége. Sírásom közepette egy légpárnás szállt felém, és egy kötelet eresztettek le. Beraktam a lábam a hurokba, és erősen megmarkoltam. Áram volt a kötélben, így nem bírtam mozdulni.
 Mikor felértem Kate szoros ölelése fogadott, és Reid elismerő tekintete. A sírást még mindig nem hagytam abba, de már felesleges volt, de nem bírtam. A kivetített tv-n a Viadal visszajátszását láttam. Szörnyű volt látni. Egy köpenyes alak lépett egy fecskendőt tartva kezében. Felé indult, én hátráltam. Sikerült beleszúrni a tűt a kezembe, és sötétség.

 Egy fehér szobába ébredtem. Nem bírtam mozdulni, drótok álltak ki a testemből, valamilyen géphez tartozva. Magamra pillantottam. Eltűntek a sebek, és az azzal járó fájdalmakat sem éreztem.
 Egy Avox lépett be a szobába.
 - Vizet - préseltem ki a torkomból.
 Kettő perc múlva bejött egy kancsóval, és egy pohárba töltött inni nekem. Megitatta, majd kiment.
 Ahogy a hideg víz lefolyik a torkomon, ezek után... Valami isteni!

 A vonattal mikor megérkeztünk a körzetbe hatalmas taps fogadott. A tömeg utat engedve a családomhoz rohantam. Felkaptam Hollyt, megöleltem Nicket, és a síró anyám nyakába borultam. A körzet összedobott egy utcabulit, ahol végre normális ételt ehettem!
 Nem fogom elfelejteni az átélt szörnyűségeket, sem Adleyt. Nem fogom elfelejteni, hogy gyilkos vagyok. Nem. Nem fogok úgy élni, mint azelőtt, mielőtt nyertem. Nem. Nem lesz ugyanaz. Új hely, úgy tapasztalat, új érzések, új élet. Az új lakás csodás volt!
 Talán jobb is, hogy így volt, és most nem kell sírban pihennem. Most az új szobám pihi - puhi ágyában pihenthetek.