És mint gondolom hittétek, hogy ez az a rész, amit a spoilerben lehetett olvasni, így van. Csakhogy átírtam kicsit. Egy picit :)
És a biztató szavak miatt, amit chatben kaptam, lesz egy meglepi rész is amit következő bejegyzésben lesz található :)
A fejünket mind odakaptuk egy felettünk észlelhető reccsenés miatt. Egy fiú lépett át az egyik ágról, a másikra. Kócos vörös haja volt, ruháját átizzadta, koszos és szakadt volt. Remegett. Gondolom a kés lett volna egyetlen reménye, de ezt is sikerült elszúrni. Az élet néha igazságtalan, ezt azok is tapasztalták, akiket kisorsoltak a Viadalra.
A fiú, és mi sem mozdultunk, olyan csönd volt, hogy csak a madarak kellemes énekét, a bogarak zümmögését, és a leheletünket lehetett hallani.
És aztán, minden olyan gyors volt...
A fiú holtan esett le a fáról. Mind a támadó felé kaptuk a fejünket. Aztán, megtörtént.
Elvesztettük egyik szövetségesünk. William. A fiú testén egy dárda fúródott át. Maggie felkapta az íját, és lelőtte a gyilkost, aztán, mint minden normális ember, ha meghal a társa, könnyes szemmel szaladt a holtesthez. Még ha fájt is a lába.
3 dörrenést hallottunk. Rajtunk kívül 8. 9 ember fog elhalálozni a hetekben.
Maggie remegett, szőke göndör tincsei szemébe hullottak. Suttogott valamit a már életét vesztett társának, amit már biztos nem fog hallani.
Mögöttem Adley nyomottságot sugárzott, és rezzenéstelen arccal figyelte a jelenetet. Maggie megfordult, majd közölte, hogy mennünk kell, nem akarja ezt a helyet többet látni.
***
Az út nyomasztóan telt. Az időjárás - az irányított időjárás - jeges esőcseppeket szórt ránk, melyeknek hideg vize átáramlott a testemen. Lassan csurogtak le a cseppek az arcomon, néha, néha kitátottuk a szánkat, ha megszomjaztunk. Élelemből keveset tudhattunk magunkénak, a szalonnából fél zacskó, pár darab alma és fél maréknyi bogyóval kellett túlélnünk, amíg tudtunk. Vízből hiány nem volt, a patak mellett baktattunk és az eső is esett. Pontosan mostanig, ugyanis most szárasság tombol.
Alig fél óra múlva megálltunk egy erősebb, magasabb fánál, ugyanis alkonyodni kezdett. És az eső, megint csepegni kezdett. Aztán sűrűbben potyogtak a cseppek. Majd végül szakadni. A szomjunk miatt, megint kitátottuk szánkat.
A torkom összeszorult, majd égető érzés árasztotta el, és a többiekkel együtt köhögőrohamot kaptam. Kapart, szúró érzés volt. Mérgező az eső.
Hamar lefeküdtünk és Adley kezdett az őrködéssel.
***
Újra, és újra látom, amint a fiú széttépett darabjait rágcsálja a farkas. Majd újra, és újra átélem a gyors szívverésem érzését, hogy majd' kiugrik, a ziháló, idegbeteg tekintetű farkast, majd újra látom az engem megmentő légpárnást. És ha ezeknek a szörnyűségeknek vége van, akkor is a szemem előtt lebegnek a cafatkák a fiú testrészeiből, a farkas tekintete, az engem célba vett lány, Adley szorító érzése, mikor gyógynövényekkel segít, Maggie kétségbeesett arca, és William segítő kezei...
***
- WILLIAM! - sikoltok fel álmomból. Maggie ül előttem, térdeit magához húzta, és szomorú tekintettel bámul. Gondolom Ő is elhalálozott társán gondolkodik.
Én voltam az utolsó őr, így rögtön utánam is indulhattunk.
DURR, DURR!
Hangzik a távolból.
8. Összesen 8-an vagyunk. Nem kel sok, és vége. Vagy élettel, vagy halállal.
Az arcunkat vizes faágak karcolják, melyeket még mindig áztat az eső. A szél a hajammal játszik, olyankor játékosan belecsapja az arcomba. Kabátunk melegébe burkolózunk, és sétálunk, sétálunk.
Egész napos séta után, de megérte. Egy barlang!
Bemásztunk a szűk "ajtóján" és azt is eltakartuk. Néhány helyen beüt a gyenge napsugár, így látunk is. A földet zöld fű borítja. Kb. olyan 15 m lehet az átmérője, így rendesen el is férünk. Kintről mi is nehez vettük észre, mert lombok, növények takarják. Nem hiszem el, hogy még senki nincs itt!
Ám örömünk nem tartott sokáig. Tudhattuk volna! Ilyen békés helyet, csak úgy nem raknak az arénába! Egy ilyen tökéleteset, ahol még a táj is megfelelő ellátás t biztosít... A patak előttünk csordogál és lédús bogyók nőnek a közelben. Hogy lehettünk ilyen hülyék?!
Víz söpört végig a barlangon. Nekicsapott a falnak mindenkit aki itt volt. Minden erőmmel úsztam kifele, hogy levegőhöz jussak. A többiek ugyanígy tettek. Aztán még egy lökés. Maggie tiszta erőből nekicsapódik a barlang oldalához. Vér úszik a vízben körülötte, majd teljesen elengedve magát lebeg a felszínen. Meghalt. Könny gyűlik össze a szememben. A víz miatt nem látszik. A társammal figyeljük a hullát, aztán az ágyú zavar meg minket. 7. Heten maradtunk.
Adley meglök, hogy ússzunk ki, legalább mi ne fulladjunk meg. Mivel nem volt több lökés kijutottunk a barlangból, majd levegő kapkodása után kitörtek belőlem a könnyek. 2 nap. 2 rohadt nap alatt vesztettünk el 2 embert. ROHADJON MEG A KAPITÓLIUM!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése